1.rész

Az utolsó nap

A vekker csörgésére ébredtem. Mint mindig, most is alig bírtam kinyitni a szemem. Nem volt semmi kedvem kikelni az ágyból. Puha volt és kellemes illatú, ráadásul a nap melengette arcomat. Kopogást hallottam. Visszahunytam a szemem és direkt nem válaszoltam. Hátha azt hiszik, hogy alszom még és akkor békén hagynak. Tévedtem. Hangos nyikorgással nyílt ki az ajtóm aztán azt észleltem, hogy egy valami eltakarja az arcom elől a napom. Nagy késztetést éreztem, hogy összeráncoljam a szemöldököm de azzal lebuktam volna. Két percig feküdtem mozdulatlan, csupán a lélegzésem hallatszott. Már azt hittem zargatóm feladta és kiment mikor anyám hangját hallottam az ágyam felett.

- Jamieson Elizabeth Henderson! Azonnal kelj fel! Fél nyolc van!- rikálcsolta nekem pedig önkéntelenül szaladt ráncokba a homlokom ezért kénytelen voltam kinyitni a szemem.

-Mi van?-mondtam a fejemet fogva.

-Kelj fel!-mutogatott anyu.

Felsóhajtottam majd felültem. Kellemes meleg uralkodott a szobámban, leszámítva anyám fagyos tekintetét.

-Anya! Ez az utolsó napom a tanévből! És a suliból is! Nem hiányozhatnék? Vagy kelhetnék később?-mondtam sértődötten.

-Pontosan ez az! Ez az utolsó napod! Ilyenkor az embernek tipp-toppnak kell lennie-mondta izgatottan.

-Jó!-mondtam idegesen-De akkor légy szíves menj ki a szobámból!-mondtam mire anyu bólintott és továbbra is egy helyben toporgott.

-Úgy értem most!-mondtam neki mire felfogta és kiment.

Bosszúsan kimásztam az ágyból és a saját fürdőmbe mentem. Ott gyorsan reggeli zuhanyt vettem majd megszárítottam hátközépig érő, aranybarna hajamat amivel annyira kakukktojás voltam. Ugyanis csak apámnak és a bátyámnak van barna haja. Anyunak és az öt éves húgomnak szőke. Meg a nővéremnek is csak ő már nem él velünk. De szerencsére alkatilag anyura hasonlítok. Ő vékony és hát, hogy is mondjam...apu kicsit..pocakos. A fürdőben a hajam megszárítása után még feltettem magamra kis sminket. Na jó, nem is kicsit. Mármint nem úgy néztem ki mint egy út széli picsa, hanem rendesen kisminkeltem magam. A szobámba visszaérve rögtön a megfelelő outfitet kezdtem keresni végül döntöttem. Egy fekete pántos felsőt választottam ami csupán a köldökömig ért, hozzá pedig, hogy eltakarja a hasam, egy rózsaszín szoknyát ami combközépig ért. Plusz egy vajszínű kardigánt mert az mindig feldobja a szettet. Ránéztem az órámra. Nyolc óra. Még egy óra és becsengetnek. És kezdetét veszi az utolsó sulis napom. Megráztam a fejem és elhessegettem ezt a gondolatot és úgy döntöttem reggelizek. Lesiettem a lépcsőn és elsétáltam a konyháig. Mindenki az asztal körül ült és pirítóst evett. Én inkább fogtam egy tálat és teli öntöttem müzlivel és tejjel majd azt kezdtem majszolni.

-Te nem eszel pirítóst szívem?-kérdezte apu aki egy újabb pirítóst gurított le a torkán és már nyúlt is a következőért. Válaszoltam volna de Brandon, a bátyám közbeszólt.

-Hagyjad apu! Ő amúgy is olyan fura. Hiszen lányok közül csak neki barna a haja.Ne szólj érte ha különcködik-vigyorodott el gúnyosan és felém fordult én pedig egyszerűen nyelvet öltöttem rá.

-Ha tudni akarod, Brandon én vigyázok az alakomra. És ma amúgy se pirítós napot tartok. Az holnap van.

-Mi az a pirítós nap szívem?-hajolt oda anyu.

-Egész álló nap csak pirítóst eszem-vontam vállat és folytattam a müzlimet. Fél kilenckor anyu felkiáltott.

-Jajj, istenem kapkodjátok magatokat mert elkésünk-habár már csak apu evett, mi többiek készen álltunk és rá vártunk.

-Mindegy. Hagyjuk itt aput-legyintettem.

-Jó, jó-egyezett bele amint ránézett apura aki még mindig az asztalnál ült és nyugodtan vajazott egy pirítóst.

-Brandon, eltudnád vinni Jamiet a sulijáig? Nem esik útba Alice ovija-nézett anyu esdeklően a fiára.

-De miért én?-háborodott föl rögtön.

-Mert én azt mondtam. És a munkahelyed egybe esik Jamie sulijának útvonalával-közölte vele.

-Ezt honnan veszed?-esett le Brandon álla. Kár, hogy nem szó szerint.

-Megnéztem az interneten-vigyorgott anyu majd elindultak Aliccel az oviba.

-Anya ismeri az internetet?-nézett rám döbbenten Brandon.

-Persze, hogy ismeri. Ez még nála is alap-ráztam a fejem.

Brandon nem tehetett mást mint elfuvarozzon. Fél úton jártunk amikor megszólaltam.

-Álljunk már meg Clairéknél.. Megígértem neki, hogy együtt jövünk.

-Jó-fújtatott egyet dühösen majd lehúzódott. Claire már ott támasztotta magát a postaládának. Amikor meglátta a kocsit vigyor szaladt át a képén és megindult felénk. A Kaliforniai meleg szellő kissé meglengette könnyű, rózsaszín, nyári ruhájának alját és gondosan besütött szőke tincseit.

-Sziasztok!-ült be a kocsiba.

-Szia!-fordultam hátra, Brandon pedig csak odamorgott valamit.

-Hát ennek meg mi baja?-mutatott a mogorván vezető Brandonra.

-Ja, hát anyu ráparancsolt, hogy hozzon suliba-legyintettem a következő pillanatban pedig összeröhögtem Claire-rel. A maradék öt perc a suliig néma csendben telt.

-Kösz a fuvart!-ugrottam ki a kocsiból és becsaptam magam mögött az ajtót. Miután Claire is kiszállt,a kocsi nagy zajjal elhajtott. Clairrel egymásba karolva mentünk fel a terembe. Nagyon jó volt a tudat, hogy végzősök vagyunk és már csak a ma esti bál és bizonyítványosztás van. Alig vártuk például még az évkönyveket is. Jó pár fotót odaadtam a sulifotósnak. A terembe érve a szokásos káosz fogadott minket.

Mi is elvegyültünk az osztálytársaink között majd becsengetéskor a helyünkre ültünk. Az osztályfőnökünk Saunders tanár úr kis késéssel de megérkezett kezében egy köteg bizonyítvánnyal. Clairrel összevigyorogtunk. Biztos, hogy idén se most fogjuk megkapni hanem csak ötödik órában.

-Jó napot osztály! Bizonyára mind izgatottak vagytok a ma esti utolsó végzős bál miatt de csak nyugalom. Most pedig kiosztanám a bizonyítványokat. Az osztály háromnegyede megkapta az ellenőrzőjét páran azonban nyugodtan ültünk a helyünkön.

-Nos, akik nem kaptak bizonyítványt sikeres tanulmányi és érettségi eredményükről azok ötödik órában fáradjanak a színházterembe. Mint bizonyára tudjátok bekerültek a Mattson gimnázium csiszolatlan gyémántjai közé. Remélem sokan kapnak tőlünk gyűrűt-mire kósza könnycsepp jelent meg ofőnk arcán.

Mindig minden évben ezt csinálja! Istenem de izé! Végül is csak elteltek az óráink. Mindenki arról beszélt, hogy mit tervez a nyárra. Én is majd kiugrottam a bőrömből. Egész végig a tengerparton fogok lazulni Clairrel. Isteni lesz.

Mikor kicsöngettek a negyedik óráról. Clairrel és pár osztálytársammal siettünk a színházterembe, hogy jó helyünk legyen. Szerencsére sikerült a második sorba leülnünk. Ahogy láttuk az elhúzott függönyök mögött elég sokan járkáltak. Mikor a szünetnek vége volt valaki kitekintett a függöny mögül. Gondoltam megnézte mindenki itt van-e már. Én is hátranéztem. Az emberek többsége most vonult be az ajtón. Két perc múlva aztán mindenki ideért és a függöny kihúzódott. A színpadon két asztal volt. Az egyiken a bizonyítványok és a gyűrűk voltak, a másikon pedig könyvek tömkelege. Az asztalokon kívül még három négy ember volt a színpadon. A diri, a diri-helyettes, egy fotós és egy szaktanár. Az igazgató megkocogtatta a mikrofont majd beleszólt.

-Üdvözlök itt minden kedves diákot a Mattson gimnázium Csiszolatlan Gyémántok bizonyítvány és jutalom osztásán. Itt minden kitűnő és jeles tanuló vesz részt. Csak az alsóbb évesek kedvéért mondom. Itt kapja meg mindenki a bizonyítványát és kiemelkedő tanulmányi eredményei miatt egy kis apróságot is. Kezdjük is.

Azután felsorolta a neveket. Mikor a végzősökhöz ért meglepetten konstaláltam, hogy nem hangzik el a nevem, se Claire és egy másik osztálytársamé. Mindhárman egymásra meredtünk. Már csak öt könyv volt néhány bizonyítvány és a gyűrűk.

-Nos, kedves végzőseink,-köszörülte meg a torkát az igazgató-akik nem kaptak bizonyítványt és mégis itt ülnek azoknak nagyon gratulálok. Ugyanis kiérdemeltétek a gyűrűket-jelentette be ünnepélyesen. A teremben gyér taps és néhol füttyszó hangzott fel.

-Szólítom is őket. Vienna Hordsen-mire az osztálytársunk kibotladozott.

Azután jött Claire.

-Claire Wattson!-mire Claire észbontó magabiztossággal sétált ki.

A kezén egy gyönyörű ezüst gyűrűvel tért vissza.

Ezután még a másik osztályból is szólítottak embereket. Összeráncoltam a szemöldököm. Én kimaradtam.

-Kedves diákok! Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy minden ezüstgyűrűt odaadtunk-megijedtem-, DE azonban van egy diákunk aki öt év után először kapja meg az aranygyűrűt.

-Jamieson Elisabeth Henderson!-mire felugrottam és a színpadra lépdeltem. Homályosan emlékszem a történtekre. Felmentem a színpadra ahol a diri kezet rázott velem majd egy mosolygós képet készítünk. Az igazgatóhelyettes a kezembe nyomja a bizonyítványom. Újabb fotó. Megkapom a könyvet. Még újabb fotó. Végül felhúzom az ujjamra az aranygyűrűt. Újabb fotó. Azután az igazgató megkért minden gyűrűt viselő embernek, hogy csoportkép. Megcsináltuk. Azután a két végzős osztály együtt majd külön. És véget is ért a cucc.

Otthon fáradtan, mégis boldogan csuktam be a lakásajtót magam mögött. Első dolgom volt lerongyolni a kanapéra. Nem igazán foglalkoztam a tv-ben szaladgáló alakokkal csupán kellett valami ami kikapcsol egy kis időre. Sikerült is. Egy fél óra után már újra kipihentnek éreztem magam. Ekkor Brandon csapódott mellém a kanapéra.

-Na mizu? Kaptál gyűrűt stréberke?-röhögött ki jóízűen miközben szendvicset zabált.

-Képzeld igen. Méghozzá aranyat-mondtam neki vigyorogva mire félrenyelte a kajáját.

-Aranyat?-köhögött.-Arany gyűrűt legutóbb....

-Öt éve adtak át diáknak-fejeztem be még szélesebb vigyorral.

Ezek után Brandon köpni-nyelni nem tudott csak nézett rám. Mosolyogva álltam fel a kanapéról és felmentem az emeletre. Ott rögtön a laptopomra tapadtam és videóhívást indítottam Clairrel.

-Szia-intettem neki.

-Szia. Tiszta ideg vagyok. Nem tudom melyik ruhámat vegyem fel a bálra-idegeskedett.

-Mi van azzal a türkizkék ruhával ami a próbabábudon van?-mutattam a háta mögé mire odanézett.
-Ja, ez tényleg jó.-nyugodt meg egy perc alatt.-És te milyen ruhát veszel fel?
-Hasonlót mint a tied csak az inkánn türkizzöld-válaszoltam.
-Nem lesz ciki, hogy majdnem ugyanolyan ruhában megyünk?-kérdezte és elhúzta a száját.
-Dehogyis. Tudod, hogy rajtunk még az ugyanolyan ruha is máshogy áll-legyintettem.
-Ez igaz-hagyta rám.
-Kivel jössz a bálba?
-Morgannel. Meghívott-mondta mosolyogva.
-Remélem összejöttök. Másfél éve epekedsz érte. Legalább most legyen valami-eresztettem felé egy hatalmas vigyort.

-Haha-ráncolta az orrát.-Akkor mond csak meg, hogy te kivel szándékozol jönni-mondta parancsolóan
-Taylorral-vontam vállat egykedvűen.
-Az ki?-ráncolta szemöldökét.
-Brandon egyik haverja.
-És hogy hívott meg?-mocorgott izgatottan.
-Csak baráti szívességet tesz nekem. Én is régóta ismerem és nagyon jóba vagyunk. Ő a legjobb fiú haverom. De az úgy volt, hogy a bátyámnak panaszkodtam mert te vacsizni mentél a szüleidnek mire azt mondta, hogy ő elvisz-meséltem héjában a sztorit.
Este hét volt. Tudtam, hogy Brandon egyik haverja nemsokára megjelenik, hogy videójátékozzanak meg tv-t nézzenek. De nem bírtam. Iszonyúan frászban voltam, hogy alig van másfél hét a bálig de nincs partnerem. Ezért rohantam Brandonhoz panaszkodni. Néha kicsit bunkó de mindig meghallgat ha utána ki is röhög.
-Brandon!-törtem rá a szobája ajtaját.
-Hmm?-nézett fel bátyám a képregényéből.
-Iszonyúan parázok-ültem le az ágya szélére és felé fordultam.
-Mitől?
-Hogy nem lesz kivel mennem az utolsó bálomra. Úgy tudom, hogy valaki már Clairet is meghívta. És a többi lánynak is van partnere. Nem tudok kivel menni-temettem bele az arcom az ágyneműjébe.
-Majd én megyek veled-hallottam az ajtó felől egy hangot.
-Mi?-kaptam fel a fejem és az ajtó irányába tekintettem.
Ott Taylor, lámpafénytől elmosódott sziluettjét pillantottam meg. Éjkék szemei egyenesen rám néztek fekete tincsei alól.
-Ezt most komolyan gondolod?-néztem rá. Ekkor már jól ismertem. Elég jól összebarátkoztunk mert sokszor lógott nálunk. Nemcsak Brandoné hanem az én legjobb barátom is Claire mellett.De nem tudtam, hogy most is ő fog eljönni hozzánk.
-Miért ne? Barátok vagyunk nem?-támasztotta az ajtófélfát.
-Köszi, köszi, köszi-ugrottam visítva a nyakába.
-Megfojtasz-nyögte fulladozva.
-Bocsi-nevettem azután hagytam levegőhöz jutni.
-Csá haver!-köszönt Brandon az ágyából Taylornak
-Cső!-ment oda Taylor majd lepacsiztak a bátyámmal.
-Na, jó én nem is zavarlak titeket srácok. És még egyszer kösz Taylor.
Azután visszamentem a szobámba.
-Az jó, hogy van kivel jönnöd a bálra-törte meg a csendet Claire.
-Jaja. Átmehetek hozzád készülődni?-kérdeztem.
-Inkább én mennék. És dobnék egy sms-t Morgannek, hogy hozzátok menjen. Szeretném látni azt a bizonyos fiúhavert.
-Jó-sóhajtottam megadóan.
-Köszike. Tíz perc és ott vagyok-azzal kinyomta a gépet.
-Hé Brandon!-szóltam bátyámnak a lépcső tetejéről aki még mindig a kanapén zabálva nézte a tv-t.
-He?-nézett fel.
-Claire mindjárt átjön. Viselkedj normálisan-figyelmeztettem mert ha még egyszer tejszínhab csatába kezd akkor kinyiffantom.
-Jó-morogta miközben visszafordult a tv-hez.
És valóban, tíz perc múlva már nálam is volt Claire és épp a szobámba dobta le a sporttáskáját.
-Kezdhetjük a készülődést?-kérdezte tőlem .
-Persze-mosolyodtam el.
Kész is lettünk egy óra múlva. Clairrel. Megcsináltam a sminkjét. Szép, türkiz árnyalatot kentem szemhéjára és óvatosan kihúztam tussal a szemét felül majd alul szemceruzával. Rúzsnak édes, korallszínűt választottunk majd óvatosan, gondosan befontam a haját szálkafonásba.

<-Claire ruhája, 

Jamie ruhája->

Azután következtem én. Felvettem a ruhámat majd megkértem Clairet, hogy szolid sminket csináljon. Mikor belenéztem a tükörbe elállt a szavam. A szemem halványan kihúzva tussal. Alul a szemem csak az alsó szempillámig kihúzva, a szemem belső sarka fehérrel kihúzva. A szemhéjam fehéres árnyalatban játszott rúzsnak pedig egy babarózsaszín rúzst választottam. A hajammal nem vacakoltunk, vagyis én nem akartam vacakolni ezért csak besütöttem.
Hét órakor aztán megszólalt a csengő. Brandon nyitott ajtót és hallottam ahogy két férfihang egyszerre szólal meg.
-Clairért jöttem-hallottam Morgan még kissé kisfiús hangját.
-Cső Brandon, Jamieért jöttem-Taylor hangja már sokkal mélyebb volt.
Clairrel fogtuk a tatyóinkat és a magassarkú cipőinkben letotyogtunk a lépcsőn.
Az ajtóban két öltönyös ember állt. Taylor helyesen és magasan, Morgan pedig átlagosan.....