6.rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy több mint egy hónap kihagyás után írok csak.

Sajnálom, nem volt rá időm és erőm.

Luv you, *D

Folyamatosan zokogtam. Nem tudtam mást tenni, csak nézni, hogy a legjobb barátnőm vízbe fullad. A gyász hulláma olyan hirtelen érkezett, mint az a hullám ami lesöpörte Clairet a deszkájáról. Nem éreztem mást, csak a szomorúságot, gyötrelmet.

Közben Taylor nyugtatni próbált, a hátamat veregette, és nyugtató szavakat súgott a fülembe. De semmi sem hatott. Szorosan átölelve zokogtam, mellkasom egyenetlenül mozgott. Alig kaptam levegőt, nem láttam semmit könnyeimtől, csak a nagy homályt. 

Nem tudom meddig sírhattam, de egyszer csak arra eszméltem fel, hogy valaki kiáltozik Másodpercekkel később jutott csak el a tudatomig hogy az a hang Brandoné. 

Könnyes szemmel, szipogva felnéztem és észrevettem, hogy a csurom vizes Brandon, Claire eszméletlen testét húzta ki a vízből. Ösztönösen felpattantam és a mobilomért rohantam. Rekordgyorsasággal tárcsáztam a mentőket.

- Halló? Sürgősen jöjjenek a tengerpart északi részéhez. A legjobb barátnőm leesett a szörfdeszkájáról és nincsen eszméleténél!- hadartam. 

- Tizenöt perc- szólalt meg egy női hang majd bontotta a vonalat.

Bedobtam a kocsi ülésére a telefont és visszasiettem a többiekhez. Brandon próbálta újraéleszteni szájból-szájba lélegeztette és a tüdejét nyomogatta. 

Az a tizenöt perc amíg a mentősök kiértek, maga a rémálomnak tűnt és minden egyes percet óráknak éreztem. Alig használt valamit Brandon újraélesztése, csupán annyit, hogy tovább működött a szíve. Bár ha belegondolunk, ez is valami.

A mentő vinnyogva érkezett meg és égő lámpákkal, amitől rögtön megfájdult a szemem és a fejem. Minden ember egyszerre pattant ki és a földön elterülő Claire felé vették a irányt.

- Még mindig eszméletlen a hölgy?- kérdezte egy harmincas éveiben járó, komoly férfi. Ha jobban megnéztem volna, talán megtudtam volna állapítani, hogy helyes-e vagy sem, de annyira lekötött az aggódás Claire iránt, mint még soha semmi.

-Igen. Csak a szíve ver lassan- mondta Brandon aggódva. 

-Emeljük- intett a férfi kollégáinak egy gyors vizsgálat után, akik hordágyat hoztak, és óvatosan ráemelték Claire-t. Betették a mentőbe, és hallottam ahogy valaki azt kiáltja:

-Deffibrilátort!- zengett a hang.

Mindhárman odarohantunk a kocsihoz, és néztük ahogy azt az áramos valamit folyamatosan Claire mellkasának nyomkodják. Egy alig harmincéves, kedves arcú nő felénk fordult.

-Melyikőtök jön be velünk a kórházba?- mosolygott, gondoltam, hogy oszlassa a feszültséget, de a szemén láttam, hogy mennyire nehéz neki is tartani magát. 

Ránéztem a fiúkra. Taylor vállat vont, Brandon pedig lehajtotta a fejét.

-Srácok, szerintem megyek én. Ti pedig próbáljátok megkeresni a deszkáját és hozzátok ki. Amint tudok telefonálok- nyomtam mindkét fiú arcára egy-egy puszit majd beszálltam a mentőautóba. 

Az emberek sürögtek-forogtak, én egy ócska széken ültem és Claire szabad kezét szorongattam.
Néma csendben ültem végig, kivéve azokat a pillanatokat, amikor szipogtam. Bár az sem tartott sokáig, mert egy kedves ember aki a nagy sürgésben rám nézett, adott nekem egy zsebkendőt amit elfogadtam.
A kórházban el kellett válnom Claire-től, mert őt bevitték valami kórterembe,vagy műtőbe, én pedig kint ragadtam a váróban.
Amint eltűntek szem elől, rögtön az első telefonhoz mentem és kevéske aprómból felhívtam Claire szüleit. Az apja vette fel, csámcsogott, gondoltam az épp friss hamburgerét amit mindig vacsorára eszik.
-Igen?- nyammogta a telefonba.
-Jó estét Mr White!- köszöntem.
-Helló Jamie!- ismerte meg a hangom.
-Fontos ügyről szeretnék beszélni magukkal- mondtam szomorú hangon.
-Miről lenne szó?- hallottam ahogy lenyeli a kóláját.
-Claire-ről- suttogtam.
-Mi van a vele?- riadt meg rögtön. Bár nem voltak túlságosan táplálkozási guruk, imádták Clairet.
- Kórházban van- mondtam fagyos hangon.
-Hogyan? Mi történt? Milyen kórházban?- üvöltötte a telefonba.
- Szörföztünk. Besötétedett és látott egy nagy hullámot. Mondtuk neki, hogy ne menjen vissza a vízbe de nem hallgatott ránk. És leborult a deszkáról.

-És melyik kórházban van?- üvöltötte tovább. 

-A helyiben...mármint a városiban-dadogtam.
-Mindjárt ott vagyunk- csapta le a telefont.
Leültem a váró egyik  székében, és...vártam. Nem tudtam mit csinálni, sajnálatos módon. Iszonyú volt ott ülni, ahogy közben valahol Claire-t műtik vagy valami. Az őrült, csendes és idegfeszítő várakozásban öröm volt ( ha lehet így kifejezni magam) megpillantani Claire szüleit.
-Hol van?- csörtetett mellém Bill White, Claire apja.
-Bevitték egy terembe. Szerintem műtő, de nem tudom biztosan- motyogtam a padló felé.
- Oh,ez nem lehet. Szegény kicsi Claire-ünk kórházban van!- rogyott a mellettem lévő székre.
Megértem a hangulatingadozásait. Ha nekem lenne gyerekem és ilyen történne! Elképzelni is szörnyűség.
Ránéztem Claire anyjára, Cindyre. Csöndes asszony volt mindig is, ráadásul csupa szív. Ugyanolyan szőke haja volt neki is, mint Clairenek, ugyanazokkal a kék szemekkel.
Ahogy ott állt, fejét lehajtva, szája lefelé görbülve...valami iszonyatosan elkeseredett látványt nyújtott. Mintha csak megérezte volna, hogy figyelem, rám emelte tekintetét. Kegyetlenül hatalmas szomorúság ült szemeiben.
-Beszélhetnék veled négyszemközt Jamie?- szólalt meg lágy, kissé remegő hangon.
-Persze- álltam fel a székből és követtem.
Nem mentünk sokat, csak a folyosó végéig. Ott megállt, és szembefordult velem. Fél oldalammal nekidőltem a menta zöld falnak.
-Miről lenne szó?-kérdeztem halkan.
-Mi történt? Bill csak annyit mondott, hogy a veletek szörfözött és leesett a deszkáról. Igaz ez?-hangjában felcsendült a számomra jól ismert anyai aggodalom.
Az én anyámtól is sokszor hallottam ezt a hangnemet, legelőször akkor, mikor egyedül akartam át menni a túloldalra.
-Tömören, kissé hibásan fogalmazva igen. De ha szeretné, elmesélhetem rendesen.
-Azt megköszönném-bólintott.
-Lementünk négyen deszkázni. Jó volt minden, sütött a nap, meleg volt, természetesen mindenki borult párszor, semmi komoly nem történt még akkor. Mikor a nap lemenőben volt, kiültünk a partra száradni, majd tábortüzet gyújtottunk. Eléggé sötét volt, és már nagyon fújt a szél az óceánon, mikor Claire felkiáltott, hogy mekkora hullám, és, hogy azt nem hagyhatja ki. Kiabáltunk neki, hogy ne menjen mert túl sötét van és túl erősen fúj a szél, de nem hallgatott ránk. Mikor a víz széléhez ért, utána eredtünk. De már késő volt. Claire már szelte a habokat. Hátrapillantott ránk, és integetett, pont akkor mikor megváltozott a szélirány. És az tetemes mennyiségű víz maga alá taszította. Elsüllyedt, de a bátyám, Brandon utána úszott és kihúzta. Megpróbálta újraéleszteni miközben én kihívtam a mentőket-meséltem beleborzongva a történtekbe.
-Köszönöm, hogy elmondtad-mosolyodott el futólag.
-Semmiség. Ez a legkevesebb amit tehettem. A fiúkat ott hagytam és megígértem, hogy majd szólok nekik. Csak az idefelé úton jöttem rá, hogy nincs nálam a telefonom-vontam vállat.
- Az nagy baj Jamie! Tessék, kölcsönadom addig a telefonom, míg tájékoztatod őket-nyomta a kezembe a telefonját majd visszasietett férjéhez.
Egy másodpercig elámultam a nyomógombos telefonon, de utána használatba vettem. Rögtön tárcsáztam Taylort.
-Igen?-vette fel a telefont.
-Taylor, itt Jamie -mondtam.
-Jajj Jamie- könnyebbült meg.
Elmosolyodtam.
-Mi van bent a kórházban?-kérdezte.
-Semmi, csak a szokásos. Tudod, mindig ide járok-kezdtem el ugratni, magam sem tudom miért.
Felnevetett.
-Amúgy a szülei most érkeztek meg. Szegények nagyon kivannak. Jobban mint én. Bár megértem. Clairet meg valószínűleg a műtőbe vitték. Kevesebb esélyt látok rá, hogy csak egy sima kórterem volt a cél-mondtam idegesen.
Felsóhajtott.
-Nyugalom Jamie. Minden rendben lesz. A mai orvostudomány nagyon fejlett. Valószínűleg minden hónapban van egy ilyen esetük. Claire meg fog gyógyulni. Minden rendben lesz. Pár hét múlva ugyanolyan dinka lesz, mint eddig-nyugtatgatott.
Szerencsére bevált. Megnyugodtam. Annyira jó volt abban a pillanatban Taylor hangját hallani, legszívesebben az éteren keresztül megöleltem volna.
-Köszönöm. Mindig tudod mit kell mondani-suttogtam becsukott szemmel.
-Semmiség. Na és Brandon? Ő mit mondott?-kérdezte nekem pedig bűntudatosan kipattantak a szemeim. Hupsz, eszembe se jutott, hogy felhívjam a tulajdon bátyámat.
-Öm..az van, hogy még nem hívtam föl-ismertem be bűntudatosan.
-Akkor mire vársz? Gyorsan hívd fel, biztosan halálra izgulja magát!-mondta dorgálóan.
-Miért lenne nagyon ideges?-kérdeztem kíváncsian.
-Hát....mert ő régebb óta ismeri mint én, gondolom neki olyan, mintha Claire lenne a második húga-mondta.
-Jó, akkor majd holnap hívlak, szia-suttogtam.
-Oké, szia-mondta, én pedig megvártam, hogy ő bontsa a vonalat.
Utána pedig kénytelen voltam Brandont felhívni.. Rögtön felvette.
-Igen?-kérdezte.
-Szia Brandon, Jamie vagyok-köszöntem.
-Jamie, de jó, hogy hívsz! Mi a helyzet? Mit csinálnak Clairrel? Hol van?-hadarta idegesen.
Csak tudtam volna, hogy miért olyan.
-Clairet bevitték a műtőbe,azóta semmi hír róla. A szülei már itt vannak-tájékoztattam.
-Műtőbe? Mit csinálnak ott vele?-rémült meg.
-Nem tudom. Nektek sikerült kihalászni a deszkát?-érdeklődtem.
-Két darabra tört, könnyű volt kiszedni. Jamie, én nagyon aggódom Claire miatt-ismerte be.
Én pedig ugyanazt elismételtem Brandonnak, amit Taylor mondott nekem. Azt azért még hozzátettem, hogy mondja el anyuéknak a dolgot, és, hogy ma már ne is számítsanak rám, majd letettem a telefont.
Visszasétáltam a White szülőkhöz, akik felváltva egymást vigasztalták. Megköszöntem Cindynek a telefont, majd leültem az egyik narancssárga műanyag székbe.
Másfél óra múlva aztán nyílt az ajtó ahol Claire eltűnt, és egy orvos lépett ki. Egyenesen hozzánk lépdelt, majd megkérdezte.
-Önök Claire White hozzátartozói?-kérdezte nagyon komoly hangon.
-Igen-válaszolt Bill.
-Nos, White kisasszony......

5.rész

Csáó mindenkinek!

Szeretném megköszönni a drága kommenteket, sokat jelent ez nekem! <3

Nagyon jó érzés olvasni, hogy tetszik a blogom bár eddig csak egy feliratkozóm van...

Remélem tetszeni fog a rész, személy szerint én már nagyon megakartam írni csak sajnos nem volt rá időm.

Eléggé "lájtos" lesz mert ugye bár nem minden rész lehet izgis ^^

Láthatjátok, hogy két új menüpontom van. Na, azok még üresek de nemsokára azokban is lesz pár írás!

Hamarosan új fejléccel jövök csak abban is idő van :)

Cuppanós puszi *D

Tengerparti baki

Miután éjjel kettőkor valaki lehányta a szőnyeget, Brandonnal úgy döntöttünk, hogy a bulinak vége. Kikapcsoltuk a zenét majd feloltottuk a villanyt. A tömeg egyszerre hördült fel. Hát igen, a pöpec bulik általában reggelig tartanak. Mivel a háromnegyed társaság ki volt ütve úgy döntöttünk, hogy hazafuvarozzuk őket. Először a józan embereket kértük meg, hogy válogassa ki az ismerőseit akiket ő hozott és fuvarozzon haza. Na, így máris harminc emberrel kevesebb lélek tétlenkedett a világos nappalinkban. Mivel így kicsit botrány volt, újra besötétítettünk és halkra engedtük a zenét. Majd egyesével kezdtük szólongatni az embereket és folyamatosan azt kérdezgettük: "Kocsival jöttél?" De persze akik igent mondtak már totál kiütötték magukat így meg is kellett bizonyosodnunk róla, hogy igazat mondtak. És ha kiderült, hogy igazat mondtak akkor Bradon és én hazafuvaroztuk őket a kocsijukban. Közben Claire és Taylor, akik még józanok voltak elkezdték összepakolni a cuccokat. Az italokat visszatették a szekrényekbe és a halom műanyag poharat mind a kukába dobták. Csak a kajákat hagyták kint. Amikor már csak a mi kocsijaink álltak a háznál, próbáltuk hazadobni a maradék tagokat. Persze néhány vicces kedvében így néha azt válaszolták a hol laksz kérdésre, hogy "a nénikémnél", "házban", "a szomszéd mellett" vagy épp " A Fehér házban". De végül mindenki haza került. Persze akkor se pihenhettünk mert össze kellett takarítani. Taylor volt olyan kedves és elvállalta, hogy feltakarítja az összerókázott szőnyeget viszont Claire-nek és nekem maradt a mosdó. Öklendezve, orrot befogva sikáltuk ki a szivárvány minden színében pompázó WC-kagylót. Egyszer majdnem belefejeltem annyira fáradt voltam de Claire elkapott mielőtt az arcom hányásszagú lett volna. Persze Brandonnak volt a legjobb munkája. Ő a bulikellékeket tüntette el és összeszedte a csikkeket. Mázlista, pedig neki kellett volna budit sikálnia. Kábé hajnali öt lehetett mire végeztünk. Taylor és Claire rögtön haza indultak a takarítás után, én pedig azon aggódtam, hogy ne aludjanak el a volán mögött. De megnyugodtam mikor mindkettejüktől kaptam egy sms-t.

Sikeresen hazaértem! Csak egyszer fejeltem le a kormányt, de akkor már a felhajtón voltam. Ne aggódj! Claire

Nyugi Jamie, itthon vagyok....Tay

Brandonnak megmutattam az üziket mire csak bólintott és mindketten mentünk szunyálni.

Egy átbulizott éjszaka után nincs is jobb dolog mint átaludni az egész napot! Délután öt órakor keltem frissen és üdén. Bár a hajam úgy állt mint egy szénaboglya és a szemem is karikás volt de nem éreztem magam fáradtnak. Rögtön a fürdőbe mentem és rendbe hoztam a fejem. Ezután a konyhába csoszogtam a cicás mamuszomban és müzlit töltöttem a tálkámba. Bekanalaztam a reggelim és osonva anyáék szobájához mentem. Résnyire nyitottam az ajtót és bekukucskáltam. A szívem kicsit gyorsan vert amiatt nehogy lefüleljenek. De a szoba üres volt. Benéztem Alice szobájába, az is üres volt. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Hála, a jó égnek még nem érkeztek haza. Mosoly szaladt át az arcomon és úgy döntöttem meglepem Brandont. Ha szerencsém van még alszik. Visszafutottam a konyhába, töltöttem egy pohár hideg vizet és visszaosontam az emeletre. Halkan kinyitottam Brandon szobájának ajtaját. Benéztem. Ő ott feküdt és édesdeden hortyogott. De nem sokáig! Nesztelenül az ágyához siklottam és ránéztem. Ördögi vigyor kúszott az arcomra majd hirtelen elkiáltottam magam és Brandon nyakába zúdítottam a vizet.

-Ébresztő!

Minden pénzt megért ami ezután következett. Brandon felébredt, felugrott az ágyra és toporzékolni kezdett, miközben túl magas hangon elkezdett visítani és a fejét kapkodta mindenfelé azt ordítozva, hogy "Mi van, Mi az? Mi a franc?". Harsányan nevetni kezdtem. Ennyire vicces látványban még nem volt részem. Fél perc után, mire leesett neki, hogy nincs semmi különös csupán én szórakozok vele, dühösen meredt rám.

-Ezt miért csináltad? Normálisan nem tudtál volna felkelteni?-fojtott hangja csak annyiról árulkodott, hogy haragszik amiért leöntöttem vízzel, semmi több.

-Csak azért csináltam, mert ha normálisan keltelek fel akkor vagy hozzám vágsz egy párnát, vagy visszaalszol egy másodperc alatt. Így meg legalább éber vagy-vigyorogtam. Mert ha én felkeltem, ő is keljen fel. Egyedül úgy is unatkoznék.

-Aha-morogta.-És van valami szándékod is velem?-kérdezte.

-Na jó,-folytottam el egy hangos és hosszú nevetést-ha nem a bátyám lennél ezt most végtelenül perverznek találnám, de ha már így kérded, gondoltam lemehetnénk a partra szörfözni.

-Szörf? Nem is tudom Jamie-vakarta meg a fejét.

-Jajj, gyere már. Ősidők óta nem voltunk már szörfözni. Kihívjuk Clairet meg Taylort is és jól érezzük magunkat. Ne legyél mulya...-kérleltem miközben a karját rángattam.

-Jó-mondta azután kitolt a szobájából.-De akkor igyekezz öltözni. Én hívom Taylort, te meg hívd Clairet- azzal becsukta előttem az ajtót.

Nem tétlenkedtem, azonnal a telefonomhoz vetődtem és tárcsáztam Clairet. Nem vette fel ezért újra hívtam. Hármat csöngött azután Claire rekedt hangja csendült fel a telefonban.

-Mondjad, Jamie!

-Ébren vagy?-kérdeztem de csak akkor jutott el a tudatomig, hogy mit kérdeztem miután ezek a szavak elhagyták a számat. Úristen, ilyen hülyeséget kérdezni! Nyilván ébren van ha felvette!

-Most már igen!-válaszolta.

-Akkor készülődj mert megyünk szörfözni!-rikkantottam.

-Ajj, már. Pont most? Holnap nem jó?-kérdezte. Valószínűleg fejébe szállt az az egy üveg sör amit ivott.

-Most megyünk! Brandon épp most hívja Taylort is szóval csipkedd magad és egy óra múlva találkozunk a parton-azzal letettem a telefont.

Gőzerővel kezdtem el készülni. Kikaptam a fiókomból az első rövidnadrágot, majd a szekrényemből egy fehér, pántos, köldök felé érő felsőt. Előkotortam a fürdőruhámat majd újfent bevonultam a fürdőbe. Ott magamra kaptam a cuccom majd kifésültem a hajam. Fütyörészve pakoltam össze a szükséges cuccaim majd ugrándozva a garázs felé vettem az irányt.

Pont mikor a deszkámmal a kezemben indultam volna vissza a házba láttam ahogy anyáék kocsija megáll a kocsifelhajtón. Nem mentem sehova, inkább elmosolyodtam és megvártam míg kiszállnak a kocsiból.

-Sziasztok!-integettem fél kézzel.

-Szervusz kincsem. Milyen volt a napod?-kérdezte anyu.

-Unalmas. Leginkább tv-t néztem és hallgattam ahogy Brandon a másik szobában horkol-hazudtam szemrebbenés nélkül.

-Az jó. De ő miért aludt sokáig?-vonta össze szemöldökét a kocsiból a kiszálló apu.

-Egész végig akciófilmeket nézett. Annyira idegesítő volt-ráztam meg a fejem és úgy tettem mintha nagyon dühös lennék rá.

-Azok jók. Te csak nem szörfözni készülsz?-nézett apu lenge öltözetemre. Hát, igen. Apu a szigorúbb hiába van hordó hasa.

-De-bólintottam.

-És fiúk is lesznek ott?-kérdezte a tipikus apuka szöveget. Haj, hogy ez mennyire idegesít. Az lenne a legkevesebb, hogy fiúk lennének ott. Nem valami nagy balhé. De ha tudná miket csináltam.

-Nem. Csak Brandon meg Taylor-ráztam meg a fejem.

-Hohó. Taylor minek megy?

-Jajj, apu. Taylor kábé ugyanannyiszor látott fürdőruhában mint Claire vagy a nővérem. Vagy Brandon. Amúgy is. Claire mellett ő a legjobb barátom-háborodtam fel, mert azért ez már mégiscsak túlzás. Ha még a legjobb haverommal se mehetek le a partra, csak azért mert fiú, az már túlzás.

-Oké, oké-tette fel a kezét védelmezően.
-Min veszekedtek?-tette ki fejét a kocsiból, Alice.
-Semmin Al-mosolyodtam el.
-Akkor jó-szállt ki majd felém futott és megölelt. Nem tudom, ez olyan filmes jelenet lett volna, de csak valami gagyibb vígjátékban.
-Mehetünk Ja...?-lépett ki a házból Brandon, kezében a szörfdeszkájával.
Valószínűleg meglepődött, hogy anyuékat látja.
-Aha-mondtam majd a kocsija felé kezdtem húzni. Ami valójában egy terepjáró de mindegy.
-Sziasztok!-intett egyet Brandon majd bepakoltuk a cuccokat hátra és elindultunk a partra.
-Meglepődtél mi?-kérdeztem miközben a rádióban keresgéltem valami jó számot.
-Eléggé. Úgy tudtam, hogy csak estére érnek haza.
-Aha. Na és láttál mostanában valami jó akciófilmet?
-Miért?-vonta össze két szemöldökét.
-Csak mert azt a mesét adtam be anyuéknak, hogy te hajnalig akció filmeket néztél-vontam vállat.
-Akkor majd guglizok egyet-bólintott magának.

A partra érve már ott találtuk Taylort. Kocsijának dőlt és a vizet nézte.
-Helló idegen!-köszöntem rá már távolról.
Erre megfordult, majd mikor meglátott minket, elmosolyodott. Odalépdelt hozzánk majd lepacsizott Brandonnal, engem pedig jó szorosan megölelt.
-Van köztünk olyan aki másnapos?-röhögött.
-Van. Vagyis lesz-ráztam meg a fejem majd a fiúk furcsa tekintetét látva, hozzátettem.-Clairenek egy kis sör is megárt.
-Claire ittasan ment haza? És ha valami baja esett volna?-kezdett el Brandon aggodalmaskodni.
-Mi bajod van? Csak egy sört ivott. Amúgy is, miért aggódsz ennyire Claire miatt?-támadtam neki rögtön. Persze ha felkapom a vizet, ott kő kövön nem marad.
-Nincs semmi bajom-húzta fel az orrát.
-Emlegetett szamár-mondta hirtelen Taylor, mire Brandonnal arra néztünk amerre ő is. Valóban, Claire aranyos kis sárga autója parkolt le mellettünk. Claire kipattant belőle majd felénk indult, a szörfdeszkájával együtt.
-Hellóka!-köszönt napszemüvege mögül.
-Na, már nem vagy fáradt mi?-kérdeztem.
-Már nem. Csak a te csengőhangod kellett hozzá. Elég hangos ébresztő a Wrecking Ball-jegyezte meg mire mindenki elnevette magát, Claire pedig egy grimaszt vágott.
-Jó, jó. Nem azért vagyunk itt, hogy egész nap szörfdeszkával a kezünkben álljunk, nem igaz? Irány a víz!-kiáltotta el magát majd a víz felé kezdett rohanni. A két fiúval, röhögve néztük, ahogy eszébe jut, hogy ruhában van, megállt, leszedte magáról a felsőjét és a rövidnaciját, majd újra hatalmas lendülettel belegázolt a vízbe. Mi sem haboztunk sokáig, hamar bevetettük magunkat a hullámok közé. Bár mindenki milliószor esett, kifogástalanul éreztük magunkat. Én még akkor is mikor Taylor lefordított a deszkáról.
Éppen egy jó hullám jött , felpattantam a deszkán, ügyesen szeltem a habokat. Épen sikerült kimenekülnöm az egyik összeeső hullám közül amikor diadalittasan felkiáltottam. Utána pedig ijedtemben, mert Taylor a deszkám alá úszott, és egy jól irányzott és erős mozdulattal megfordította a deszkám, ezáltal a vízbe pottyantam.
-Na!-jöttem fel fulladozva, mégis úgy röhögve mint egy hülye gyerek.
Később, mikor már az ég szürkülni kezdett, mindannyian kiültünk a partra és tüzet gyújtottunk. Míg a fiúk kerítettek valahonnan fatörzseket, mi ketten megszárítkoztunk és felöltöztünk. Annyira jól esett a tűz, hogy egyszer majdnem leégettem a hajam, de ez nem lényeges. Mikor a fiúk visszaértek két hatalmas farönkkel helyet foglaltunk és kezünket a tűzhöz emeltük.
-Tudjátok mi lenne most jó?-kérdezte Claire.
-Mi?-kérdeztem mosolyogva. Jól tudtam, hogy valami filmes jelenet járt a fejében.
-Ha lenne nálunk mályvacukor. És sütögethetnénk. Az annyira jó lenne-támasztotta fejét két tenyerébe.
-Nálam van mályvacukor-mondta csöndesen Taylor.
-Miért van nálad mályvacukor?-néztem a mellettem ülő fiúra.
-Hát tudod, ha megéheznék mikor úton vagyok-mondta nagy vigyort eresztve.
-Ez kész-csóváltam meg a fejem és aprót nevettem, közben Taylor felállt mellőlem és a kocsijához oldalgott.
Fél perccel később már egy hatalmas mályvacukros zacskót tartva tért vissza közénk.
Bár furának tartottuk, mindenki nagyon örült a csemegének. Hosszú botokat kerestünk és a tűzhöz tartva pirítottuk őket.
Éppen vidáman röhögtünk valamin mikor Claire felkiáltott.
-Úristen, de nagy hullám! Ezt muszáj elkapnom!-azzal felpattant a farönkről és a homokba támasztott deszkájával a víz felé indult. Rosszat sejtve, rögtön utánakiáltottam.
-Claire, gyere vissza! Túl sötét van már a szörfözéshez! Claire, a szél is nagyon fúj!-ordibáltam neki de ő oda sem figyelt rám. Rémülten pillantottam a két fiúra, és mindhárman egyszerre pattantunk fel és futottunk a víz pereméhez. De már késő volt. Claire a deszkáján feküdve, erőteljesen hajtotta magát a hullám felé, majd felállt és előre haladt. Fél pillanatra hátra vigyorgott ránk, és ez lett a veszte. A szélirány megváltozott, a veszélyesen nagy habok pedig teljes lendülettel érték a váratlan Clairet. Claire nagyot sikítva leborult a deszkáról. Én is felsikoltottam és a szám elé kaptam a kezem. Nem, az nem lehet. Könnyes szemmel Taylorra néztem, majd sírva a karjai közé borultam. Zokogva vetettem még egy utolsó pillantást az óceánra ahol a legrosszabbat láttam. A túl messze lévő Claire süllyedő alakját......

4.rész

Sziasztok! Mindenkinek köszönöm a kommenteket! Imádlak titeket <3
És köszönöm az egy feliratkozót!!
Remélem tetszeni fog a rész! Igyekeztem  hamar meghozni csak sajnos a többi

blogomon is be kellett fejezni a részeket :)

*D

A buli

 -Segítetek elkészülni?-nézett rám esdeklőn.

-Hát-hezitáltam-rendben.
-Köszönöm-ölelt át Brandon amin igen csak meglepődtem. Nem voltunk e testvéri gesztus hívei.
-Oké, de már elengedhetsz-mondtam neki miután továbbra is egy helyben szorongatott.
-Ja, jó-engedett el.-Akkor kezdjünk pakolni.
Mindenkinek meg volt a feladata. Én az összes törékeny holmit zártam el és bezártam az összes szobát, és a kulcsokat pedig a zsebembe temettem. Claire a cuccokat rendezte egy helyre. Behozott egy műanyag asztalt a garázsból és arra tett mindent. Ott sorakoztak egymáson a műanyag poharak, egy tálca és egy halom öblös, műanyag tál. Brandoné volt a kaja. Egy halom chipset, ropit, perecet és popcornt pakolt az asztalra. Még egy tálcányi szendvicset is készített bár fogalmam sincs miért. Azután közösen kipakoltuk a piákat. Elég sok embert vártunk az nem kérdés de amennyi pia volt nálunk. Brandon pontban kilenckor elhalványította a teret csupán a hangulatvilágítás adott némi fényt a házban. Én pedig elindítottam a gondosan összeválogatott parti mixünket.
Ezután mindhárman leültünk a kanapéra és vártunk. Brandon egy egyszerű pólót és gatyát viselt cipővel miközben mi alaposan rákészültünk a fürdőben előtte. Én egy falatnyi fekete topot és egy kávébarna térdközépig érő barna bőrszoknyát vettem fel. Karomon millió karkötő csilingelt, hajam természetes pompájában omlott vállamra. A sminkkel nem sokat vacakoltam. Csupán szemhéjtust, szempillaspirált és rúzst használtam csak úgy mint Claire. Bár ő kissé más stílusban öltözött. Fekete-fehér köldökpólót viselt, rövidnadrággal és fekete bakanccsal. Jól néztünk ki és ezt onnan tudom, hogy Brandon mondta mikor kiléptünk a fürdőből.
Kilenc ötkor megszólalt a csengő. Brandon nyitott ajtót. A küszöbön az ő volt sulis társai voltak, Taylorral együtt.
-Császtok srácok!-köszönt nekik. Mindenhonnan üdvözlésfélék hallatszottak és a társaság benyomult az ajtón. A fele banda rögtön az asztalhoz csapódott ahol vad zabálásba és piálásba fogott. A másik fele beállt a kiüresített tér közepére és egyenletes mozgásba kezdtek a zene ritmusára. Clairrel odamentem Taylorhoz aki Brandonnal beszélgetett.
-Szia, Taylor-köszöntem neki.
-Helló, Jamie-fordult hozzám mosolyogva majd gyorsan megölelt.
-Taylor, ő itt a legjobb barátnőm Claire-mutattam be neki barátosnémat.
-Szia, Claire-üdvözölte őt is mosolyogva.
-Helló-intett vissza bénán Claire.

Na, látom rá is jó hatással van Taylor vonzereje. Ezek után kezdett beindulni a buli. Folyamatosan érkeztek, csoportosan az emberek. A zene dübörgött, mindenki piával a kezében mászkált. Hangos röhögés és sztorizgatás. Ez jellemezte a partinkat. Szerencse, hogy Brandon szólt a szomszédoknak a buliról mert különben már rég balhé lenne. Claire és én a volt osztálytársainkkal beszélgettünk mikor Claire megbökött.
-Mindjárt jövök-mondta azzal elindult a mosdó felé. Nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Részeg biztos nem volt, szerintem csak pisilnie kellett. De miután fél óra múlva se jött vissza, kezdtem kissé agódni. Elnézést kértem a csajoktól és elindultam a mosdóhoz. Sor nem volt, benéztem. Sehol senki. Illetve egy tag épp belehányt a wc-be de Claire nem volt ott. Megnéztem a konyhában. Ott csak bulizók tömkelegét láttam de őt sehol. A nappaliban sem volt. Megnéztem a gardróbot, hátha összeszedett magának valamit. A gardrób üres volt. Kirohantam a ház elé hátha úgy döntött szív egy kis friss levegőt. De kint csak a cigiző tagok társalogtak kissé ittasan. Belestem a garázsba hátha de mégse volt ott. Körbejártam az egész házat de Clairet sehol nem találtam. Visszamentem a házba és csalódottan sóhajtottam, ugyanakkor az aggodalom és a félelem is túlbuzgott bennem. Körbepásztáztam a szobát és megakadt a szemem a telefonon. Fogtam és hívtam Claire mobilját. Kicsöngött ugyan de nem vette fel. Csalódottan csaptam le a kagylót. Nem volt több hely ahol megnézhettem volna. Minden lehető helyen megnéztem. Egyértelmű, hogy a szobákba nem mentem be hiszen mindegyik kulcsra volt zárva. Azután mintha villanykörte gyúlt volna a fejem felett. A szobák. Újra kémlelni kezdtem a szobát de most egy másik embert kerestem. Amint megláttam felé rohantam. De annyira, hogy jól nekiütköztem.
-Brandon!-kiáltottam fel megkönnyebbülten.
-Mi van Jamie?-üvöltötte artikulálatlanul.
-Meg vannak a kulcsok?-üvöltöttem vissza. Tisztán emlékszem, hogy miután átöltöztem odaadtam Brandonnak a kulcsokat.
-Aha-mondta azzal előszedte a kulcscsomót és elkezdte tanulmányozni. Feszülten vártam és gyanakodtam. És a gyanúm be is igazolódott mikor Brandon rémült tekintettel és összevont szemöldökkel felnézett.
-Basszus-mondta.
-Mi az? Hiányzik valamelyik kulcs?-sürgettem.
-Igen-bólintott.
-Melyik?-faggattam.
-A vendégszobáé-mondta bennem pedig meghűlt a vér.
-Siessünk-mondtam és elindultam felfelé a lépcsőn. Hallottam ahogy Brandon követ. Sietős léptekkel mentünk a vendégszoba irányába. Minden idegszálammal felkészültem a legrosszabbra. Mikor odaértünk, mindketten az ajtóra tapasztottuk fülünket. Halk könyörgések és zokogás hallatszott az ajtó mögül. Riadtan Brandonra néztem aki mint egy felbőszült vadkan berontott az ajtón. Rémes volt a látvány, pont erre nem számítottam. Claire az ágyon volt, felette Morgan csókolta a nyakát és vasmarokkal szorította Claire kezeit. Szegény lány csukott szemmel zokogott és halkan suttogta: Ne! Kérlek ne! És aztán az egész pillanatokon belül történt. Brandon, mint egy bivaly nekirontott Morgannek és felhúzta Claireről majd egy jól irányzott ütéssel jól beverte a képét. Én addig Clairehez futottam és átöleltem közben pedig hol a haját, hol pedig a hátát simogattam. Brandon pedig üvöltött.
-Mit képzelsz magadról te féreg? Normális vagy? Ha tegnap nem kért belőled szerinted ma már fog? Ki hívott meg téged te barom? Mert mi biztos nem! Na, idefigyelj! Ha még egyszer meglátlak a környékünkön vagy, hogy követed Clairet, nem csak a fejedet fogom betörni!-ragadta meg a pólója nyakánál fogva Morgant.
-Állj már le haver-nyögte fulladozva.
-Haver?! Én mióta vagyok a haverod te idióta! Na most húzz innen különben még jobban megbánod-kezdte el kitaszigálni az ajtón majd mindketten eltűntek.
Számomra ez az esemény mintha ezer évig tartott volna, de gondolom a kint bulizók ebből semmit sem vettek észre.
-Nyugalom!-suttogtam Claire hajába mire ő maga még jobban felzokogott.
Ebben a pillanatban nagyon szántam Clairet. Szegény, el sem tudom képzelni, hogy tudta kibírni Morgan karjai közt. Bár sejtem a választ. Sehogy. Míg ő összekönnyezte a vállam, addig mély gondolkodóba estem. Nagyon reméltem, hogy ilyen velem soha nem fog megesni. Elvégre nem vagyok annyira rossz, hogy ezt érdemeljem. És azt se tudom, hogy Claire mivel érdemelte ezt ki. Soha nem tett ő rosszat. Vagyis egyszer de arról csak három ember tud. Claire, Brandon és én.
Fél óra múltán Claire könnyei apadni kezdtek és már csak halkan szipogott.
-Jobban vagy, Claire?-suttogtam.
-Soha nem leszek már jól-szívta meg az orrát.
-Ne mondj ilyen butaságot. Egy hét múlva már nem is fogsz emlékezni erre-ráztam a fejem tagadólag bár abban mégis kételkedtem, hogy erre Claire ne emlékezzen egy életen át. Hiszen kis híján megerőszakolták.
-Remélem is-nevette el magát halkan.
-Na, ugye-mondtam nyugtatólag.
-Hát igen. De azt hiszem, hogy lemegyek a többiekhez. Rám férne egy kis pia-tápászkodott fel az ágyról mire én visszahúztam. Claire teste nagyot puffant a kissé kemény vendégágyon.
-Nem fogsz te olyan sokat inni, Claire! Nem hagyom, hogy egy ilyen hülye gyerek miatt le idd magad a sárga földig. Érted? Morgan nem ér annyit!-mutattam fel a mutatóujjam előtte de közben láttam, ahogy megrázkódik a fiú nevére. Elgondolkodott azon amit mondtam majd felsóhajtott.
-Totálisan igazad van! Hiszen miért részegednék le? Ezen már nem segít-rázta meg fejét.
-Tudom, hogy igazam van-mosolyogtam.-És ezért inkább menjünk le-húztam fel két kézzel.
-Hogyhogy? Az előbb mondtad, hogy nem ihatok-értetlenkedett.
-Valóban azt mondtam, hogy no pia. De az megakadályozza azt, hogy lent legyél?-tártam szét a karom.
-Hát, végül is nem-tette bal mutatóujját szája széléhez.
-Akkor irány a parti-fogta meg az egyik kezét és kihúztam a szörnyű tettek szobájából. Mert valahogy minden hülyeség, rossz dolog és meggondolatlanság itt történik. Elhúztam a számat ahogy eszembe jutott néhány. A névtelen telefonálgatás, a chatroulette, az a két, egy kilós hamburger felfalása Brandonnal és a két legdurvább amik kapcsolódnak egymáshoz de mégsem. De ez nem lényeg. Ahogy visszaértünk a tömegbe úgy vettem észre, hogy senkit se foglalkoztatott annyira az, hogy eltűntünk. Illetve egy valakit érdekelt, Taylort. Ahogy találkozott a tekintetünk arca megkönnyebbült és egyenesen felénk masírozott.
-Hol voltatok?-kérdezte.
Clairre pillantottam aki csak bólintott egyet. Vettem az adást.
-Clairet majdnem megerőszakolták-suttogtam bele Taylor fülébe.
-Mi?-hüledezett.
-Hát igen-horgasztottam le a fejem.
-Megverjem a tagot?-ajánlkozott mire elmosolyodtam.
-Szerintem nem kell. Brandon nagy valószínűséggel már elintézte-vontam vállat.
-Ez érthető-bámult el mellettem. Összevontam két szemöldököm kijelentésén.
-Hogy mi?-kérdeztem.
-Semmi-intézett el egy legyintéssel majd ott hagyott bennünket.
-Hát ez mi volt?-fordult felém Claire.
-Fogalmam sincs-ráztam meg a fejem és tovább meredtem arra a pontra ahol Taylor távozott.
-Még egyszer megkérdezhetem?
-Mit?-néztem végre Claire-re.
-Hogy bejön-e neked. Tudom, hogy tetszik neked. Na, ugye örülnél ha összejönnétek?-vigyorgott mint a vadalma.
-Jajj, Claire hagyjál már a hülyeségeddel! Nekem nem jön be Taylor! Még mindig legjobb barátok vagyunk és szeretném ha ez nem változna-jajdultam fel. Kicsit sokat zaklat ezzel amióta tud Taylor létezéséről.
-Oké, oké!-tette fel a kezét védekezően.
-Jó, most az egyszer nem harapok! Inkább bulizzunk-mondtam nevetve és behúztam a táncolók közé....

3.rész

 Sziasztok! Köszönöm, a nézettséget és az egy követőt!

Nem sok de én örülök neki! :)
Kérlek jelezzétek ha itt jártok és remélem tetszeni fog a rész!

Puszi*D

 Lányos nap

 Reggel mosolyogva indultam el a fürdőbe. Ott egy gyors zuhanyt vettem majd enyhe sminket pakoltam magamra.

Amikor visszamentem a szobámba a laptopomat hallottam pittyegni.

Claire sürgős üzenetet küldött.

Rákattintottam.

Úristen Jamie! Amint ezt olvasod hívjál fel! Claire

Összevontam két szemöldököm és tárcsáztam.

-Jajj, de jó, hogy ilyen hamar megkaptad az üzit. Sürgősen át kell jönnöd-hadarta a telefonba.

-Jó, de minek?

-Nem telefontéma-keltette fel az érdeklődésemet két egyszerű szóval.

-Megyek-tettem le a telefont és felöltöztem.

Egy pántos fehér felsőt és egy fekete szoknyát vettem fel. Lerohantam, felkaptam a szandálom és indultam is Clairehez.

Mikor kifulladva Clairehez értem a csengőnek támaszkodtam. Az ajtóban Claire feje jelent meg Eléggé gondterheltnek látszott. Bementem az ajtón és kérdőn néztem felé.

-Mi volt ennyire sürgős?

-Gyere-ragadta meg a karom és felhúzott a szobájába.

-Mi az?-ültem le a fehér bőrfoteljába.

-Hogy lehet ennyire szemét valaki? És ennyire egy mocsok?-dühöngött miközben fel-alá  járkált.

-Álljál már le! Miről hadoválsz te itt össze-vissza?-szóltam rá erélyesen mire megtorpant.

-Hát Morganről!-nézett rám úgy minta nekem ezt tudnom kellett volna.
-Mi történt?-komorodtam el teljesen.
-Ezt az elejétől kell hallanod. Ugye megérkezünk. Tök, jó. A kocsiban megjegyezte, hogy csinos a ruhám és ennyi. Bent töltött nekem egy italt. Már kellemsebben éreztem maga mert a kocsis szitu eléggé kínos volt. Elkezdünk beszélgetni aztán meg folyamatosan ilyen hülye dolgokról beszél. Baromira untatott. Olyan tíz óra lehetett mikor felkért táncolni. Visszautasíthattam volna de bunkóság, hogy akivel mész azzal nem táncolsz. Remek. Tán közbe végre jól éreztem magam mert akkor legalább nem beszélt. Azután lassú szám következett. Morgan megragadta a karom és szorosan magához vont. Nem volt túl jó, tekintve, hogy akkor már rájöttem, hogy nem is tetszik nekem. És egyszer csak belemarkolt a fenekembe. Felnéztem rá és majdnem dühösen rászóltam, hogy mégis mi a büdös francot képzel magáról mire lesmárolt. De komolyan! Ez volt életem legpocsékabb csókja! És mivel mindez váratlanul ért, hatalmas pofont adtam neki. És ezért persze, hogy hazáig kellett gyalogolnom-puffant le az ágyára.
-Ez gáz.-ismertem be.
-Csak ennyi? Hogy gáz?-förmedt rám.
-Igen. Mit mondjak még? Hogy mennyire egy seggfej? Hogy egy utálatos, mocsok állat? Ez így jó?-tettem fel az arcomra egy vigyort.
-Igen! Az ilyennek nagyon örülnék-mutatott rám.
-Jó-terpeszkedtem el még jobban a fotelban.-Akkor jó a hűvös szobád vagy kimenjünk a forró kertetekbe?
-Menjünk a kertbe-pattant fel.
-Hát jó-adtam meg magam. 

Persze mi se voltunk hülyék, hogy kiüljünk csak úgy a tűző napra. Vittünk magunkkal jégkrémet is. Leterítettünk egy pokrócot a kerítés széléhez és rátelepedtünk miközben fagyit majszoltunk.

-Tudod annyira szeretnék egy olyan barátot aki figyel rám-kezdte fagyi evés közben-és aki törődik velem. Nem aki azt mondja, hogy klassz gönc és ennyi. Ha randira hív akkor legyen romantikus. Ne túl romantikus de egy picit akkor is. Egy cuki bók és valami apróság pont elég, hogy elolvadjak-sóhajtott és a távolba meredt

-Mint a fagyi a kezedben, ha ennyit dumálsz-szóltam közbe.
Felnevetett.
-Igaz-harapott bele a jégkrémbe.-És neked? Neked mi legyen fontos?
-Nem is tudom. Ha randira hív akkor például ne feszengjen meg ilyesmi. Legyen bátor a fickó és kérdezze meg. Ha meg már többedik randin vagyunk akkor már legyen romantikus. Ne brutál romantikus mint a csöpögős romantikus filmekben de azért legyen az. Ja, és legyen vicces is közben-gondolkoztam.
-Logikus-döntötte oldalra a fejét azután mint akinek villanykörte gyúlt a feje fölött, rám nézett.
-Milyen volt Taylorral a bál?
-Nagyon jó! Folyamatosan nevettünk meg táncoltunk. Annyira jó érzés, hogy rajtad kívül ő a legjobb barátom. És nagyon kedves volt tőle, hogy eljött velem.
-Való igaz, baromira helyes gyerek. De ennyi? Még egy icipici csók sem csattant el?-kérdezte csalódottan.
-Claire! Mondom, legjobb barát!-bár azt nem mondtam neki, hogy tegnap kapott tőlem Taylor egy puszit mert még abba is belekombinálna valamit. De mellesleg megjegyzem: Nekem nem tetszik Taylor!
-Értem én. De tudod, hogy én fiú-lány barátság elleni vagyok-jegyzi meg.
-Tudom. Viszont nem értem miért olyan nehéz elhinni, hogy csak barátok vagyunk-haraptam bele a jégkrémembe amitől könnybe lábadt a szemem és lefagyott a fogam. Elkezdtem legyezgetni a nyitott számat. Claire nevetve nézett rám.
-Mi történt?-kérdi mosolygósan.
-Eh hideg-mondom neki nyitott szájjal és várom, hogy elolvadjon benne a jégkrém.
-Istenem! Csak te lehetsz ennyire szerencsétlen Jamie!-nevet fel és elterül a pokrócon.
-Nehem mondod?
Miután végre elolvadt az a nyamvadt fagyi a számban már tudok normálisan is beszélni.
-Na most mit csináljunk?-vágtam hanyatt magam.
-Nem tudom-rázta meg a fejét.
-Azt hiszem én még mindig éhes vagyok-gondolkoztam.
-Akkor csináljunk pizzát-javasolta.
-Jó ötlet-helyeseltem.
A konyhájukban persze minden meg volt amire az embernek csak szüksége van. Mi is mindent megtaláltunk a pizzánkhoz. Csodálkoztam is mikor három pizzaalapot találtam a szekrényben de nem szóltam semmit. Claire szülei nem a kiegyensúlyozott étkezésről közismertek. Sajnos a nagy pizzaevési tervünknek egy olyan hátulütője volt amire egyikük sem számított. És az nem más volt minthogy az egész konyha mocsokban fog úszni. Mikor már a pizza a sütőben sült csak akkor döbbentünk rá milyen rendetlenséget csináltunk. Fáradtan, de valahogy feltakarítottunk. Én a paradicsomszószt takarítottam fel a padlóról míg Claire az odaszáradt sajtot vakarta fel a pultról. A nagy takarítás után felüdülés volt érezni a pizza finom illatát a sütőből. Mindketten letelepedtünk egy bárszékre és onnan néztük a sülő pizzát.
-Vajon mikor lesz kész?-fixíroztam a sütőt.
-Nem tudom, majd jelez ha kész-nézte ő is a pizzát.
És ekkor éles csipogás töltötte be a csendes teret. Claire edényfogót vett és kihúzta a finom szalámis-sonkás pizzánkat. Felvágtuk majd tányérokra raktuk és ott fújogattuk nehogy megégessük magunkat. Mikor beleharaptam a pizzába elárasztott egy jó érzés. Végre kaja volt a gyomromban. Azon az egy jégkrémen kívül úgy sem ettem semmit.
-Szerintem jó munkát végeztünk-rágcsálta a szeletét.
-Tuti biztos. Végre már nem azt érzem, hogy éhen döglök-nevettem.
Claire is nevetett. Miután végeztünk az evéssel felmentünk a szobájába és idióta Youtube videókat nézegettünk. Éppen egy lányt néztünk aki folyamatosan elrontotta a szöveget és ezért sikított, ami megjegyzem baromi vicces mikor SMS-t kaptam.
Apa meg anya lelépett mára Aliceszel. Este kilenckor buli és hozz jó arcokat! Brandon
-Ezt nem hiszem el!-ugrottam fel a gépétől és ugrálni kezdtem örömömben.
-Minek örülsz ennyire Jamie?-nézte fel-le ugráló alakomat.
-Buli nálunk, ma este-sikítottam.
-Jujj, de jó-örült meg ő is.
-Ugye? Azt mondta Brandon, hogy hívjunk jó arcokat. Osztálytársak jöhetnek?-kaptam elő újra a telómat.
-Miért ne? Jó fejek. De Morgant nehogy meghívja valaki-tette fel a kisujját.
-Oké. Na tárcsázzunk-kerestem végig a névjegyzékben az osztálytársam neveit.
Végül két órába telt de elhívtuk az összes embert aki tegnapig tizenkettedikes volt meg néhány alsóbb évest. Na, jó nem néhányat hanem sokat. Mikor az utolsó tag is igent mondott a bulira fáradtan rogytam le a fotelba és kényelmesen elhelyezkedtem benne.
-Fáradt vagyok-mondtam Claire-nek.
-Én is-ásított egyet.
-Szerintem el fogunk aludni a bulin-mondtam halkan.
-Majd megoldjuk-legyintett és szép lassan behunyta szemeit.
Magam sem tudom miért voltunk ilyen fáradtak a telefonálástól de van ez így. Mielőtt Claire teljesen elaludhatott volna, megráztam.
-Mi van?-nézett rám összeakadt szemekkel.
-Vegyél egy gyors, hideg zuhanyt és gyere vissza-húztam fel a székből.
-Minek?-dörzsölte a szemét.
-Mert ez lesz életünk első olyan bulija amiben már nem vagyunk sulisok-monda határozottan de nekem is majd leragadt a csipám.
Míg Claire zuhanyt vett felhívtam Bandont.
-Csá, húgi-vette fel a telefont.
-Szia. Te hány embert hívtál a bulira?-kérdeztem
-Max húszat. Miért te hányat, Jamie?-hangja rémült volt.
-Hát...-húztam el-kb. olyan hetvenet-számoltam fejben. Ötven ember az évfolyamról és további húsz Mattson-os.
-Úristen Jamie-halt el a hangja
-Túl sok?-kérdeztem.
-Hát én max. olyan ötven emberre számítottam ma este. Nem a duplájára. Nincs elég pia meg kaja.
-Akkor Claire meg én beugrunk a boltba és veszünk ami kell.
-Jó, de akkor igyekezzetek! Kilenckor kezdünk és már csak négy óra van addig-tette le a telefont.
Claire tíz perc után megjelent frissen és üdén.
-Igyekezz! Megyünk vásárolni-tapsoltam.
-Minek?-ráncolta a homlokát.
-Brandon kicsit kevesebb kaját vett mint amennyit mint ahányan leszünk-magyaráztam.
-Gondolom pia is kell mi?-húzta fel magára a pulcsiját.
-Hát igen. Gondolom abból sincs túl sok-vontam vállat.
-Jó, induljunk. De előbb kiválasztom  a bulira a szettem és majd nálatok átöltözöm.-azzal rávetette magát a szekrényére. Miután sikerült kiválasztania mit is vesz fel, fogta a jogsiját meg a pénztárcáját és elautókáztunk a legközelebbi szupermarketba.
Feltankoltuk a bevásárlókocsit egy csomó popcornnal, chipssel meg ropival és pereccel meg pár rekesz sörrel és néhány erősebb piával. És a szokásos műanyag poharakat sem felejthettük ott. A pénztáros nő mosolyogva nézett minket. Ilyen mennyiségű piával és kajával, mindenki biztosra mehetett, hogy mi egy bulira vásárolunk be.
Miután fizettünk, a két szatyrot a hátsó ülésre dobtuk és elindultunk hozzánk.
A házunk ajtaját belökve elkiáltottam magam.
-Megjöttünk Brandon!
Brandon a konyhából dugta ki a fejét.
-Császtok! Hozzátok csak ide a cuccokat-mire Clairrel így tettünk.
Ledobtuk a két hatalmas szatyrot az asztalra a többi cucchoz.
-Segítetek elkészülni?-nézett rám esdeklőn......

2.rész

A bál

Miközben lefelé tartottunk a lépcsőn, szemre vettem Taylort. Egészen másmilyen volt mint általában. Főleg így, hogy nem a folytonos farmer+póló kombinációját viselte sportcipővel. Most tisztára elegáns volt. A zakó kiemelte széles vállait, a nyakkendő és az ing gallérja elrejtette nyakát.

Ahogy leértünk rögtön elé léptem. Édesen mosolygott miközben megszemlélt.

-Szia-köszöntöttem mosolyogva majd megöleltem.

-Szia!-köszönt hangosan majd a fülembe suttogta: -Eszméletlenül jól nézel ki Jamie!-hirtelen melegség öntötte el és tudtam, hogy elpirultam.

-Köszi!-mondtam neki halkan.

-Indulunk?-kérdezte Claire.

-Persze-válaszoltuk egyszerre Taylorral mire felnevettünk.

Mivel Taylor és Morgan is külön kocsival jöttek, elbúcsúztam Clairetől és beültem Taylor mellé.

-De várom már, hogy odaérjünk!-lelkendeztem.

-Biztos jó buli.-vont vállat-Ja és ezt elfelejtettem odaadni-nyúlt a hátsó ülésre majd egy ugyanolyan színű műanyag virágokkal teli kézre tehető csokrot adott át mint az én ruhám.

-De aranyos! Köszönöm! Felteszed a kezemre?-kérdeztem mire ő bólintott és feltette a csuklómra majd beindította a motort.

Hamar odaértünk a sulihoz. Mindenhonnan érkeztek az emberek és a parkoló meg a környék tele volt autókkal. Csak nagy nehezen találtunk parkolóhelyet amit kisebb harc árán sikerült is megszereznünk. Mikor beléptünk a tornaterembe elállt a szavam. Gyönyörűen megcsinálták. A tér sejtelmes, kék színű és a dekoráció is nagyjából erre a színre épült fel. Lassú zene szólt és az egész teremben lassúzó diákokat és partnereiket lehetett látni. Taylor egyszer csak megpörgetett majd egyik kezét a derekamra tette, a másikkal megfogta az enyémet és magához húzva táncoltunk. Jó kezdés volt, az egyszer biztos. Végig lassúztuk az első majd a második számot. Nem tudom mikor de közben a vállára hajtottam a fejem. Jó érzés volt. És nem mellesleg az illata is csodálatos. Mikor véget ért a második szám is Taylor elment innivalóért én pedig Clair után néztem. Aztán megláttam. Morgannel beszélgetett bár ha jól láttam nem olyan szerelmesen hanem inkább "úristen legyen már vége az estének" tekintettel. De az is lehet, hogy a félhomálytól nem látom jól. Viszont Clair épp abban a pillanatban nézett rám majd mondott valamit Morgannek és hozzám sétált.

-Szia-köszönt rám.

-Hellóka. Na milyen a randid?-vigyorogtam rá.

-Ne is mondd. Úgy látszik nem olyan amilyennek elképzeltem-sóhajtott.

-Hogyhogy?-ráncoltam a szemöldököm.

-Egyáltalán nem vicces és folyton valami idióta videó játékról csacsog itt nekem. É úgy képzeltem el, hogy megnevettet, aranyosakat mond nekem. Erre mikor beszállunk a kocsijába azt mondja nekem " Klassz gönc". Istenem, miért is epekedtem érte? Ha jól megnézem már nem is látom annyira helyesnek mint azelőtt.-nézett rá partnerére. Való igaz, az egyetlen lány akiknek Morgan tetszett az Claire volt.

-Értem. Sajnálom. Pedig mennyi időt pazaroltál arra, hogy tetsszél neki.

-Már mindegy. Amúgy Taylor nagyon jó választás. Cukik lennétek együtt-mondta.

-Mi? Taylor a legjobb fiú barátom. Csak baráti szívesség volt tőle, hogy meghívott-magyarázkodtam.

-Szívesség vagy imponálás?-kérdezte Claire gyanakvóan.

-Persze, hogy szívesség. Amúgy se jönne össze velem-legyintettem.

-Szóval tetszik?-kérdezte izgatottan.

-Nem azt mondtam, hogy tetszik. Jó, igaz, hogy helyes de akkor is. És ha akar akkor nagyon bunkó tud lenni. Nem egyszer tapasztaltam már. Inkább szállj le a témáról. Barátok és ennyi-szögeztem le a nyilvánvalót. De most komolyan! Taylor és én? Az kizárt! Lehet, hogy egy kicsit helyes, de tényleg tud egy igazi szemétládaként viselkedni.

-Oké, értem. Csak haverok. De megyek vissza az unalom hercegéhez mert jön Taylor. Puszi-tipegett vissza.

Taylor kezében két pohár puncs volt. Mosolyogva vettem el tőle.

-Köszi-szürcsöltem bele a gyümölcsízű italba.

-Alap-ivott bele ő is az italába.

-Na, jó buli?

-Ja, jó. Nem olyan mint egy rendes házibuli de jó.

-Hát, minden buli másmilyen. Mármint, egy diszkóban az emberek csillogó, flitteres, alig takaró cuccokban járnak míg egy házibuliban az egyszerű de divatos ruhák felelnek meg. Aztán a bálok. Ott mindenki szépen ki van öltözve mint egy fogadáson. De mindegyiknek megvan az alaphangulata-hirtelen jött rám a szómenés.

-Igen, ez így van. Minden parti máshogy jó.

-Igen, én s így értettem-bólogattam és kiittam a poharamból az italom.

-Megyünk táncolni?-kérdezte Taylor.

-Persze-bólintottam.

Most éppen pörgős szám ment de nem zavart minket. Végig táncoltunk pár számot csak úgy mint a haverok. Azután inkább beálltunk az egyik sarokba és beszélgettünk csak úgy mindenféléről. Természetesen a témák csapongtak. Egyik percben még a suliról és munkáról beszéltünk a másikban meg már kínos sztorikat mondtunk.

-De komolyan! Ott állok, és nézek. Megkérdem. Valami rosszat csináltam? Azt nem kellett volna kiadnom? Erre meg a főnök. Hát végül is nem baj. Bár az a személyes holmim volt de nembaj. De láttam a képén, hogy baromira zavarja. Én meg ott égtem a munkatársaim előtt akik folyton ezzel húznak még ma is-mondta teljesen feldobódva bár arcán enyhe pír látszott.

-Áá. Ez semmi. Én anyámnak intéztem valami ügyet a bankban. A húsz év körüli pasas folyamatosan vigyorgott miközben ott álltam előtte. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj. Mondta, hogy semmi de azért tovább röhögött. Megkérdeztem a mögöttem és a mellettem levőket, hogy miért mosolyognak így mire azt mondták nem fontos. Hát jó. Elindulok haza, otthon benézek a tükörbe és mit látok? A pólóm lecsúszva, félig kilátszik a melltartóm. Ráadásul a köldökömnél egy fura folt volt ami fogalmam sincs, hogy került oda-nevettem.

-Huhh. Azt én is megnéztem volna-vigyorgott.

-A foltot?-néztem rá hülyén.

-Nem. A melltartót-vigyorgott tovább kajánul.

-Bolond-löktem meg a vállát.

-Most miért? Én tán nem pasiból vagyok?-kérdezte.

-Hát de csak...hagyjuk-legyintettem.

-Oké.

Ekkor volt olyan tizenegy óra. A buli kezdett lapossá válni. A zene már csak halkan szólt, az italok és ételek jócskán elfogytak és már alig lézengett pár ember. Mi, Taylorral mégis jól éreztük magunkat. Mikor ránéztem a falon lévő órára elhúztam a szám.

-Haza kellene már mennem-mutattam az időt.

-Oké. Akkor menjünk-bólintott majd kiterelt a kocsihoz.

Csak akkor éreztem milyen fáradt vagyok mikor beültünk az autóba. Fél percre becsuktam a szemem, de legközelebb csak azt észleltem, hogy valaki enyhén rázogat.

-Hm?-eszméltem fel. Taylor enyhén mosolygós arcát láttam magam előtt.

-Elaludtál kis csillag-mondta halkan és kacagott egy aprót.

-Igen?-kérdeztem furán.

-Aha-bólogatott komolyan de a szája szélén mosoly bujkált.

Kiszálltam a kocsiból és a ház felé indultam. Taylor, mintha félne, hogy a maradék öt méter közben történne velem valami, követett. Megálltam az ajtó előtt és felé fordultam.

-Még egyszer kösz ezt az egészet-mosolyodtam el majd megöleltem.

-Semmiség-dünnyögte a nyakamba amitől borzongás futott végig rajtam.

-Majd találkozunk-engedtem el és adtam egy puszit az arcára majd bementem a házba. Furcsa mód világos volt. Meg is találtam az okát. Brandon a konyhapulton ült és valamit evett. Halkan letettem a kulcsom és felültem mellé a pultra.

-Mit eszel?-kérdeztem tőle alig hallhatóan.

-Müzlit. Kérsz?-nyújtotta felém a tálat.

-Kösz, nem-ráztam meg a fejem.

-Milyen volt a bál?-érdeklődött.

-Jó. Végigröhögtük az egészet Taylorral.

-Az jó. És Claire?-kérdezősködött tovább.

-Hát. Úgy láttam nem találta meg a közös hangot Morgannel. De te, hogy-hogy fent vagy még?-váltottam át én is kérdező szerepére.

- Csak szerettem volna látni, hogy hazaérsz-felelte alig hallhatóan és vállat vont.

-Mi?-ráncoltam a homlokom.

-Semmi-rázta meg a fejét majd a hajamra adott egy puszit.-Jó éjt, Jamie!

-Neked is-mondtam neki.....

1.rész

Az utolsó nap

A vekker csörgésére ébredtem. Mint mindig, most is alig bírtam kinyitni a szemem. Nem volt semmi kedvem kikelni az ágyból. Puha volt és kellemes illatú, ráadásul a nap melengette arcomat. Kopogást hallottam. Visszahunytam a szemem és direkt nem válaszoltam. Hátha azt hiszik, hogy alszom még és akkor békén hagynak. Tévedtem. Hangos nyikorgással nyílt ki az ajtóm aztán azt észleltem, hogy egy valami eltakarja az arcom elől a napom. Nagy késztetést éreztem, hogy összeráncoljam a szemöldököm de azzal lebuktam volna. Két percig feküdtem mozdulatlan, csupán a lélegzésem hallatszott. Már azt hittem zargatóm feladta és kiment mikor anyám hangját hallottam az ágyam felett.

- Jamieson Elizabeth Henderson! Azonnal kelj fel! Fél nyolc van!- rikálcsolta nekem pedig önkéntelenül szaladt ráncokba a homlokom ezért kénytelen voltam kinyitni a szemem.

-Mi van?-mondtam a fejemet fogva.

-Kelj fel!-mutogatott anyu.

Felsóhajtottam majd felültem. Kellemes meleg uralkodott a szobámban, leszámítva anyám fagyos tekintetét.

-Anya! Ez az utolsó napom a tanévből! És a suliból is! Nem hiányozhatnék? Vagy kelhetnék később?-mondtam sértődötten.

-Pontosan ez az! Ez az utolsó napod! Ilyenkor az embernek tipp-toppnak kell lennie-mondta izgatottan.

-Jó!-mondtam idegesen-De akkor légy szíves menj ki a szobámból!-mondtam mire anyu bólintott és továbbra is egy helyben toporgott.

-Úgy értem most!-mondtam neki mire felfogta és kiment.

Bosszúsan kimásztam az ágyból és a saját fürdőmbe mentem. Ott gyorsan reggeli zuhanyt vettem majd megszárítottam hátközépig érő, aranybarna hajamat amivel annyira kakukktojás voltam. Ugyanis csak apámnak és a bátyámnak van barna haja. Anyunak és az öt éves húgomnak szőke. Meg a nővéremnek is csak ő már nem él velünk. De szerencsére alkatilag anyura hasonlítok. Ő vékony és hát, hogy is mondjam...apu kicsit..pocakos. A fürdőben a hajam megszárítása után még feltettem magamra kis sminket. Na jó, nem is kicsit. Mármint nem úgy néztem ki mint egy út széli picsa, hanem rendesen kisminkeltem magam. A szobámba visszaérve rögtön a megfelelő outfitet kezdtem keresni végül döntöttem. Egy fekete pántos felsőt választottam ami csupán a köldökömig ért, hozzá pedig, hogy eltakarja a hasam, egy rózsaszín szoknyát ami combközépig ért. Plusz egy vajszínű kardigánt mert az mindig feldobja a szettet. Ránéztem az órámra. Nyolc óra. Még egy óra és becsengetnek. És kezdetét veszi az utolsó sulis napom. Megráztam a fejem és elhessegettem ezt a gondolatot és úgy döntöttem reggelizek. Lesiettem a lépcsőn és elsétáltam a konyháig. Mindenki az asztal körül ült és pirítóst evett. Én inkább fogtam egy tálat és teli öntöttem müzlivel és tejjel majd azt kezdtem majszolni.

-Te nem eszel pirítóst szívem?-kérdezte apu aki egy újabb pirítóst gurított le a torkán és már nyúlt is a következőért. Válaszoltam volna de Brandon, a bátyám közbeszólt.

-Hagyjad apu! Ő amúgy is olyan fura. Hiszen lányok közül csak neki barna a haja.Ne szólj érte ha különcködik-vigyorodott el gúnyosan és felém fordult én pedig egyszerűen nyelvet öltöttem rá.

-Ha tudni akarod, Brandon én vigyázok az alakomra. És ma amúgy se pirítós napot tartok. Az holnap van.

-Mi az a pirítós nap szívem?-hajolt oda anyu.

-Egész álló nap csak pirítóst eszem-vontam vállat és folytattam a müzlimet. Fél kilenckor anyu felkiáltott.

-Jajj, istenem kapkodjátok magatokat mert elkésünk-habár már csak apu evett, mi többiek készen álltunk és rá vártunk.

-Mindegy. Hagyjuk itt aput-legyintettem.

-Jó, jó-egyezett bele amint ránézett apura aki még mindig az asztalnál ült és nyugodtan vajazott egy pirítóst.

-Brandon, eltudnád vinni Jamiet a sulijáig? Nem esik útba Alice ovija-nézett anyu esdeklően a fiára.

-De miért én?-háborodott föl rögtön.

-Mert én azt mondtam. És a munkahelyed egybe esik Jamie sulijának útvonalával-közölte vele.

-Ezt honnan veszed?-esett le Brandon álla. Kár, hogy nem szó szerint.

-Megnéztem az interneten-vigyorgott anyu majd elindultak Aliccel az oviba.

-Anya ismeri az internetet?-nézett rám döbbenten Brandon.

-Persze, hogy ismeri. Ez még nála is alap-ráztam a fejem.

Brandon nem tehetett mást mint elfuvarozzon. Fél úton jártunk amikor megszólaltam.

-Álljunk már meg Clairéknél.. Megígértem neki, hogy együtt jövünk.

-Jó-fújtatott egyet dühösen majd lehúzódott. Claire már ott támasztotta magát a postaládának. Amikor meglátta a kocsit vigyor szaladt át a képén és megindult felénk. A Kaliforniai meleg szellő kissé meglengette könnyű, rózsaszín, nyári ruhájának alját és gondosan besütött szőke tincseit.

-Sziasztok!-ült be a kocsiba.

-Szia!-fordultam hátra, Brandon pedig csak odamorgott valamit.

-Hát ennek meg mi baja?-mutatott a mogorván vezető Brandonra.

-Ja, hát anyu ráparancsolt, hogy hozzon suliba-legyintettem a következő pillanatban pedig összeröhögtem Claire-rel. A maradék öt perc a suliig néma csendben telt.

-Kösz a fuvart!-ugrottam ki a kocsiból és becsaptam magam mögött az ajtót. Miután Claire is kiszállt,a kocsi nagy zajjal elhajtott. Clairrel egymásba karolva mentünk fel a terembe. Nagyon jó volt a tudat, hogy végzősök vagyunk és már csak a ma esti bál és bizonyítványosztás van. Alig vártuk például még az évkönyveket is. Jó pár fotót odaadtam a sulifotósnak. A terembe érve a szokásos káosz fogadott minket.

Mi is elvegyültünk az osztálytársaink között majd becsengetéskor a helyünkre ültünk. Az osztályfőnökünk Saunders tanár úr kis késéssel de megérkezett kezében egy köteg bizonyítvánnyal. Clairrel összevigyorogtunk. Biztos, hogy idén se most fogjuk megkapni hanem csak ötödik órában.

-Jó napot osztály! Bizonyára mind izgatottak vagytok a ma esti utolsó végzős bál miatt de csak nyugalom. Most pedig kiosztanám a bizonyítványokat. Az osztály háromnegyede megkapta az ellenőrzőjét páran azonban nyugodtan ültünk a helyünkön.

-Nos, akik nem kaptak bizonyítványt sikeres tanulmányi és érettségi eredményükről azok ötödik órában fáradjanak a színházterembe. Mint bizonyára tudjátok bekerültek a Mattson gimnázium csiszolatlan gyémántjai közé. Remélem sokan kapnak tőlünk gyűrűt-mire kósza könnycsepp jelent meg ofőnk arcán.

Mindig minden évben ezt csinálja! Istenem de izé! Végül is csak elteltek az óráink. Mindenki arról beszélt, hogy mit tervez a nyárra. Én is majd kiugrottam a bőrömből. Egész végig a tengerparton fogok lazulni Clairrel. Isteni lesz.

Mikor kicsöngettek a negyedik óráról. Clairrel és pár osztálytársammal siettünk a színházterembe, hogy jó helyünk legyen. Szerencsére sikerült a második sorba leülnünk. Ahogy láttuk az elhúzott függönyök mögött elég sokan járkáltak. Mikor a szünetnek vége volt valaki kitekintett a függöny mögül. Gondoltam megnézte mindenki itt van-e már. Én is hátranéztem. Az emberek többsége most vonult be az ajtón. Két perc múlva aztán mindenki ideért és a függöny kihúzódott. A színpadon két asztal volt. Az egyiken a bizonyítványok és a gyűrűk voltak, a másikon pedig könyvek tömkelege. Az asztalokon kívül még három négy ember volt a színpadon. A diri, a diri-helyettes, egy fotós és egy szaktanár. Az igazgató megkocogtatta a mikrofont majd beleszólt.

-Üdvözlök itt minden kedves diákot a Mattson gimnázium Csiszolatlan Gyémántok bizonyítvány és jutalom osztásán. Itt minden kitűnő és jeles tanuló vesz részt. Csak az alsóbb évesek kedvéért mondom. Itt kapja meg mindenki a bizonyítványát és kiemelkedő tanulmányi eredményei miatt egy kis apróságot is. Kezdjük is.

Azután felsorolta a neveket. Mikor a végzősökhöz ért meglepetten konstaláltam, hogy nem hangzik el a nevem, se Claire és egy másik osztálytársamé. Mindhárman egymásra meredtünk. Már csak öt könyv volt néhány bizonyítvány és a gyűrűk.

-Nos, kedves végzőseink,-köszörülte meg a torkát az igazgató-akik nem kaptak bizonyítványt és mégis itt ülnek azoknak nagyon gratulálok. Ugyanis kiérdemeltétek a gyűrűket-jelentette be ünnepélyesen. A teremben gyér taps és néhol füttyszó hangzott fel.

-Szólítom is őket. Vienna Hordsen-mire az osztálytársunk kibotladozott.

Azután jött Claire.

-Claire Wattson!-mire Claire észbontó magabiztossággal sétált ki.

A kezén egy gyönyörű ezüst gyűrűvel tért vissza.

Ezután még a másik osztályból is szólítottak embereket. Összeráncoltam a szemöldököm. Én kimaradtam.

-Kedves diákok! Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy minden ezüstgyűrűt odaadtunk-megijedtem-, DE azonban van egy diákunk aki öt év után először kapja meg az aranygyűrűt.

-Jamieson Elisabeth Henderson!-mire felugrottam és a színpadra lépdeltem. Homályosan emlékszem a történtekre. Felmentem a színpadra ahol a diri kezet rázott velem majd egy mosolygós képet készítünk. Az igazgatóhelyettes a kezembe nyomja a bizonyítványom. Újabb fotó. Megkapom a könyvet. Még újabb fotó. Végül felhúzom az ujjamra az aranygyűrűt. Újabb fotó. Azután az igazgató megkért minden gyűrűt viselő embernek, hogy csoportkép. Megcsináltuk. Azután a két végzős osztály együtt majd külön. És véget is ért a cucc.

Otthon fáradtan, mégis boldogan csuktam be a lakásajtót magam mögött. Első dolgom volt lerongyolni a kanapéra. Nem igazán foglalkoztam a tv-ben szaladgáló alakokkal csupán kellett valami ami kikapcsol egy kis időre. Sikerült is. Egy fél óra után már újra kipihentnek éreztem magam. Ekkor Brandon csapódott mellém a kanapéra.

-Na mizu? Kaptál gyűrűt stréberke?-röhögött ki jóízűen miközben szendvicset zabált.

-Képzeld igen. Méghozzá aranyat-mondtam neki vigyorogva mire félrenyelte a kajáját.

-Aranyat?-köhögött.-Arany gyűrűt legutóbb....

-Öt éve adtak át diáknak-fejeztem be még szélesebb vigyorral.

Ezek után Brandon köpni-nyelni nem tudott csak nézett rám. Mosolyogva álltam fel a kanapéról és felmentem az emeletre. Ott rögtön a laptopomra tapadtam és videóhívást indítottam Clairrel.

-Szia-intettem neki.

-Szia. Tiszta ideg vagyok. Nem tudom melyik ruhámat vegyem fel a bálra-idegeskedett.

-Mi van azzal a türkizkék ruhával ami a próbabábudon van?-mutattam a háta mögé mire odanézett.
-Ja, ez tényleg jó.-nyugodt meg egy perc alatt.-És te milyen ruhát veszel fel?
-Hasonlót mint a tied csak az inkánn türkizzöld-válaszoltam.
-Nem lesz ciki, hogy majdnem ugyanolyan ruhában megyünk?-kérdezte és elhúzta a száját.
-Dehogyis. Tudod, hogy rajtunk még az ugyanolyan ruha is máshogy áll-legyintettem.
-Ez igaz-hagyta rám.
-Kivel jössz a bálba?
-Morgannel. Meghívott-mondta mosolyogva.
-Remélem összejöttök. Másfél éve epekedsz érte. Legalább most legyen valami-eresztettem felé egy hatalmas vigyort.

-Haha-ráncolta az orrát.-Akkor mond csak meg, hogy te kivel szándékozol jönni-mondta parancsolóan
-Taylorral-vontam vállat egykedvűen.
-Az ki?-ráncolta szemöldökét.
-Brandon egyik haverja.
-És hogy hívott meg?-mocorgott izgatottan.
-Csak baráti szívességet tesz nekem. Én is régóta ismerem és nagyon jóba vagyunk. Ő a legjobb fiú haverom. De az úgy volt, hogy a bátyámnak panaszkodtam mert te vacsizni mentél a szüleidnek mire azt mondta, hogy ő elvisz-meséltem héjában a sztorit.
Este hét volt. Tudtam, hogy Brandon egyik haverja nemsokára megjelenik, hogy videójátékozzanak meg tv-t nézzenek. De nem bírtam. Iszonyúan frászban voltam, hogy alig van másfél hét a bálig de nincs partnerem. Ezért rohantam Brandonhoz panaszkodni. Néha kicsit bunkó de mindig meghallgat ha utána ki is röhög.
-Brandon!-törtem rá a szobája ajtaját.
-Hmm?-nézett fel bátyám a képregényéből.
-Iszonyúan parázok-ültem le az ágya szélére és felé fordultam.
-Mitől?
-Hogy nem lesz kivel mennem az utolsó bálomra. Úgy tudom, hogy valaki már Clairet is meghívta. És a többi lánynak is van partnere. Nem tudok kivel menni-temettem bele az arcom az ágyneműjébe.
-Majd én megyek veled-hallottam az ajtó felől egy hangot.
-Mi?-kaptam fel a fejem és az ajtó irányába tekintettem.
Ott Taylor, lámpafénytől elmosódott sziluettjét pillantottam meg. Éjkék szemei egyenesen rám néztek fekete tincsei alól.
-Ezt most komolyan gondolod?-néztem rá. Ekkor már jól ismertem. Elég jól összebarátkoztunk mert sokszor lógott nálunk. Nemcsak Brandoné hanem az én legjobb barátom is Claire mellett.De nem tudtam, hogy most is ő fog eljönni hozzánk.
-Miért ne? Barátok vagyunk nem?-támasztotta az ajtófélfát.
-Köszi, köszi, köszi-ugrottam visítva a nyakába.
-Megfojtasz-nyögte fulladozva.
-Bocsi-nevettem azután hagytam levegőhöz jutni.
-Csá haver!-köszönt Brandon az ágyából Taylornak
-Cső!-ment oda Taylor majd lepacsiztak a bátyámmal.
-Na, jó én nem is zavarlak titeket srácok. És még egyszer kösz Taylor.
Azután visszamentem a szobámba.
-Az jó, hogy van kivel jönnöd a bálra-törte meg a csendet Claire.
-Jaja. Átmehetek hozzád készülődni?-kérdeztem.
-Inkább én mennék. És dobnék egy sms-t Morgannek, hogy hozzátok menjen. Szeretném látni azt a bizonyos fiúhavert.
-Jó-sóhajtottam megadóan.
-Köszike. Tíz perc és ott vagyok-azzal kinyomta a gépet.
-Hé Brandon!-szóltam bátyámnak a lépcső tetejéről aki még mindig a kanapén zabálva nézte a tv-t.
-He?-nézett fel.
-Claire mindjárt átjön. Viselkedj normálisan-figyelmeztettem mert ha még egyszer tejszínhab csatába kezd akkor kinyiffantom.
-Jó-morogta miközben visszafordult a tv-hez.
És valóban, tíz perc múlva már nálam is volt Claire és épp a szobámba dobta le a sporttáskáját.
-Kezdhetjük a készülődést?-kérdezte tőlem .
-Persze-mosolyodtam el.
Kész is lettünk egy óra múlva. Clairrel. Megcsináltam a sminkjét. Szép, türkiz árnyalatot kentem szemhéjára és óvatosan kihúztam tussal a szemét felül majd alul szemceruzával. Rúzsnak édes, korallszínűt választottunk majd óvatosan, gondosan befontam a haját szálkafonásba.

<-Claire ruhája, 

Jamie ruhája->

Azután következtem én. Felvettem a ruhámat majd megkértem Clairet, hogy szolid sminket csináljon. Mikor belenéztem a tükörbe elállt a szavam. A szemem halványan kihúzva tussal. Alul a szemem csak az alsó szempillámig kihúzva, a szemem belső sarka fehérrel kihúzva. A szemhéjam fehéres árnyalatban játszott rúzsnak pedig egy babarózsaszín rúzst választottam. A hajammal nem vacakoltunk, vagyis én nem akartam vacakolni ezért csak besütöttem.
Hét órakor aztán megszólalt a csengő. Brandon nyitott ajtót és hallottam ahogy két férfihang egyszerre szólal meg.
-Clairért jöttem-hallottam Morgan még kissé kisfiús hangját.
-Cső Brandon, Jamieért jöttem-Taylor hangja már sokkal mélyebb volt.
Clairrel fogtuk a tatyóinkat és a magassarkú cipőinkben letotyogtunk a lépcsőn.
Az ajtóban két öltönyös ember állt. Taylor helyesen és magasan, Morgan pedig átlagosan.....

Bevezető

Történetünk egy Kaliforniai kertvárosban játszódik. Egy helyen ahol az érzelmek gyorsabban változnak mint a napszakok. Gyűlölet, harag, boldogság, depresszió, na és a szerelem. Jamie Henderson és Claire White ugyanolyan tinik mint bárki más. Mégis, a történetükben van valami. Egy olyan dolog amit mindenkinek meg kellene tanulnia. A szeretet. A két lány sok mindenen keresztül fog menni. Suli, tengerpart, tábor. Csak, hogy pár helyszínt említsek.